Népi harci testkultúra film

A harci testkultúra a magyar hagyomány egy fontos, nem kutatott oldala. Alapvetően két részre bontható, a katonaira és a népire, s utóbbi még ma is gyűjthető. Gömörben él még néhány idős pásztor, akiknek ősei is ezt a mesterséget űzték, az ostort, a botot, a fokost munkaeszközként használták, ezáltal használatuk megmaradt.
A népi harci testkultúra kutatásával a Felföldi Baranta Szövetség Kutatási Központja foglalkozik, ahol feldolgozásra kerül a gyűjtött anyag, majd beépül az oktatási rendszerbe, így az érdeklődők tiszta forrásból tanulhatják azt.
Molnár Józsi bácsi ajnácskői juhász már nem fiatal, botbirkózásban mégis könnyedén legyűri az ellenfeleit. Igaz, nem valódi harcról van szó, csupán a fiatalabbak próbálnak ellesni egy-két fogást tőle. Ahogy Józsi bácsi meséli, a bot a pásztor elengedhetetlen kelléke volt, amely fegyverként sem utolsó, ha védenie kell magát. A virtusjátéknak számító botbirkózást pásztorbirkózásnak is nevezték, amelynek lényege: akinél a bot, annál az élet! Ezt Józsi bácsi maga is alkalmazta. Egyszer például egy barátjával egy juhról ellopott csengőért vett elégtételt.
„No, kérem szépen, mondom: Janikám, te maradj a kapuban, én bemegyek, kihívom, hogy híjja a haverja, te meg jó fejbe vágod a bottal. Nem merte megütni. Mondom, adjad azt a botot. Jól összevertük, oszt vitték Feledbe az orvoshoz” - mesélte a juhász.
Józsi bácsi unokájának is szívesen átadja a tudást, amit ő a nagyapjától és az édesapjától tanult. Nem minden pásztor volt azonban a harcművészetek mestere. Volt, aki inkább a zenélést, dalolást részesítette előnyben. Katyi Tamás is pásztor, ő a hangszerek és nóták szeretetét örökölte elődjeitől. Meg persze a juhnyáj iránti elhivatottságot.
„Dédnagyapám, nagyapám és édesapám is kiskoruktól e szakma mellett kitartottak, hűséggel. Édesapám mindig azt mondta, a juhnyájat úgy szerette, mint a feleségét meg a családját, mert ez hozta az élelmet a családhoz” – mondta Katyi Tamás.
Stubník István azon kevés pásztorok közé tartozik, aki a fokos használatát még a felmenőitől tanulták. Pista bácsi máig határozottan emlékszik a cselvetésekre. Ha a két fokos összeakadt, akkor ott gyorsan cselhez kellett folyamodni, de mindig a rögtönzés volt a legfontosabb. Mint elmondta, régen ha egyik pásztor átment az állatokkal a másik területére, könnyen előfordulhatott valamilyen összecsapás, amikor alkalmazni kellett ezeket a fogásokat.
Egy még szintén élő hagyomány a karikás ostor használata. A 84 éves Barczi Pista bácsi máig pontosan céloz saját készítésű ostorával, s mint mondta, a különböző állatok terelése során kialakultak más-más csapási formák. Fiatalon bárányokra vigyázott, ott használta az ostort. A nagyobb állatoknál már botra volt szükség.
Ezek az emberek a pásztortársadalom utolsó képviselői, fontos, hogy tudásuk ne vesszen feledésbe és megmaradjon az utókornak. A Felföldi Baranta Szövetség ezért a kutatott anyagot nemcsak dokumentálja, hanem feldolgozza és továbbadja a fiataloknak.

Link: http://www.hirek.sk/video/20140908010940/Nepi-harci-testkultura-kutatasa...

Szvorák Emese, Sípos Berni